Társaságunk közzétette a harmadik negyedév üzleti eredményeit.
A Portfolio.hu cikkében olvasható:
Az előző negyedévet érintő szezonális hatásoktól eltekintve az előző 1-2 negyedévhez hasonló hatékonysággal működött a Waberer’s az előző három hónapban, amivel a cég új üzleti modellje hosszabb távon is bizonyított. Mindemellett viszont a cég vezére, Barna Zsolt figyelmeztetett, hogy egyre változatosabb irányból tűnnek fel újabb és újabb kockázatok, melyek az egész logisztikai iparágat érintik, és ezen kockázatok következő hónapokra gyakorolt hatásai nehezen előrejelezhetők.
Közzétette legfrissebb számait a Waberer’s, a cég árbevétele tavalyi harmadik negyedéves 137 millió euróhoz képest 7,9 százalékkal 147,8 millió euróra nőtt. Az árbevétel az előző (2Q21) negyedévhez képest 1,4 százalékkal csökkent, mely egyaránt érintette az ITS és az RCL szektort, és döntően szezonális – nyári szabadságolási, illetve szezonális gyártói kibocsátás csökkenési időszakhoz köthető – okokkal magyarázható.
Az első kilenc havi árbevétel 426,3 millió euró volt, ami 3,2 százalékos növekedést jelent 2020 első kilenc hónapjához képest.
Az EBITDA a tavalyi 14 millió euróhoz képest 32 százalékkal 18,5 millió euróra nőtt év/év alapon, míg az EBITDA marzs 2,3 százalékponttal 12,5 százalékra nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A tavalyi bázis időszakhoz képesti EBITDA javulás 2/3 részben a javuló bruttó fedezetnek, míg 1/3 részben az alacsonyabb OPEX költség szintnek köszönhető. AZ OPEX költség szint javulásának elsődleges oka az ITS szegmens indirekt személyi jellegű költség szintjének csökkenése volt.
A tavalyi év első három hónapjában elért EBITDA 39,3 millió euró volt, ehhez képest az idei első kilenc hónapban 39,3 százalékos növekedést ért el a cég, és 54,8 millió eurót könyvelt el EBITDA soron.
Profitsoron, a bázisidőszak 1,1 millió eurós vesztesége az idei harmadik negyedévben 3,3 millió eurós adózott nyereségbe fordult át, ami azonban a második negyedévhez képest 45,9 százalékos visszaesést jelent.
A kilenc havi nettó eredmény a tavalyi 15,2 millió eurós veszteséghez képest 12,1 millió eurón alakult, ami 27 millió eurós javulást jelent év/év alapon.
A nettó adósságállomány tovább csökkent az előző negyedévekhez képest, és 2021. szeptember 30-án 112 millió euró volt, amely 48,6 millió eurós csökkentést jelent előző év hasonló időszakához képest. A csoport nettó tőkeáttételi mutatója a 12 havi rendszeres EBITDA 1,6-szorosára csökkent. A nettó adósság állomány csökkenése elsősorban javuló készpénztermelő képesség, illetve a flottacsere időbeli elhúzódása miatt következett be.

A Nemzetközi Fuvarozási szegmens árbevétele 13,8 százalékkal nőtt 2021 harmadik negyedévében 2020 harmadik negyedévéhez viszonyítva, miközben az aktív flottaméret a negyedév során átlagosan 1 999 darab volt, mely enyhe (20-50 darabos) csökkenést jelent az előző negyedévekhez képest. A flottaméretben bekövetkezett enyhe csökkenés a sofőrállomány változása, illetve az év végén flottába érkező új járművek által kiváltott régi járművek eladásra történő műszaki felkészítése közötti optimalizáció eredménye. Az enyhe flottaméret csökkenés ellenére bekövetkezett jelentős árbevétel növekedés a tavalyi év közepén bevezetett új szegmens stratégia eredménye, miszerint az operáció fókuszába a magasabb minőségű, és több hozzáadott értékű szolgáltatást igénylő ügyfelek kerültek.
A szegmens első kilenc havi árbevétele 2,2 százalékkal haladta meg az előző év első hasonló időszakának árbevételét. A Q3-hoz képesti alacsonyabb első 9 havi növekedés oka az volt, hogy 2020 első negyedévében a flottaméret még jelentősen meghaladta a 2021-es értéket.
A Regionális Kontrakt Logisztikai szegmens árbevétele a 2020 harmadik negyedévéhez képest nem változott, és 44,7 millió eurót ért el 2021 harmadik negyedévében.
A szegmens kumulált árbevétele 2021-ben 135 millió euró volt, ami 5,8 százalékos javulást jelent 2020 azonos időszakához képest.
A cégcsoporton kívüli ügyfeleknek nyújtott biztosítási szolgáltatásokat magába foglaló Egyéb szegmens árbevétele 6,5 százalékkal nőtt év/év alapon és 19,5 millió eurót ért el 2021 harmadik negyedévében.
2021 első kilenc hónapjában 6,1 százalékkal nőtt a szegmens éves alapon.

A Nemzetközi Fuvarozási szegmens EBITDA-ja 188,5 százalékkal 9,2 millió euróra nőtt a harmadik negyedévben, míg a Regionális Kontrakt Logisztikáé 16,1 százalékkal 7 millió euróra csökkent, az Egyéb szegmensé pedig 4,9 százalékkal 2,3 millió euróra esett vissza.

A menedzsment szerint,
- az új üzleti modell sikeressége immár hosszabb távon bizonyított;
- a negyedévet érintő szezonális hatásokat nem számítva, az elmúlt 1-2 negyedévben elért csoport szintű hatékonysági szintet sikerült fenntartani;
- növekszik az iparágat érintő kockázatok súlya és számossága, beleértve az egyre több ügyfelet érintő chip-, és egyéb alkatrész hiányt, a globális logisztikai ellátási láncok hektikusságát, a növekvő munkaerő piaci nyomást, vagy a modern járművek működéséhez elengedhetetlen, a motorok tiszta üzemelését biztosító üzemanyag kiegészítő, az AbBlue ideiglenes hiányát. A cégvezetés szerint Waberer’s csoport földrajzilag és iparág szerint is diverzifikált ügyfél portfóliója, beszerzési ereje, illetve régiós országokból történő sofőrök felvételének képessége ezen kockázatok jelentős részét képes tompítani.
A Waberer’s részvénye augusztus elején durván átárazódott, miután a cég közzétette második negyedéves számait. Az azóta eltelt három hónapban viszont kisebb kilengések mellett a 2500 forint körüli szinten maradt az árfolyam, viszont idén így is 49,4 százalékos pluszban áll a jegyzés.
Forrás: https://www.portfolio.hu/uzlet/20211105/itt-az-ujabb-jele-hogy-mukodik-a-waberers-uj-uzleti-modellje-509180