Amennyiben a jelenlegi állásajánlatok között most nem találsz megfelelőt, akkor érdemes regisztrálnod, mert így bekerülsz adatbázisunkba és később akár mi keressük meg téged egy álláslehetőséggel, illetve a beállított érdeklődési területének megfelelő álláslehetőségről automatikusan tájékoztatunk.

Jelentkezés

Raktári állások

  • A WSZL az első olyan munkahely számomra, ahol maximális odafigyeléssel tekintenek minden dolgozóra. A családias légkör kialakítása számomra nagyon fontos és ezt meg tudták teremteni. A kollégákkal a közös hangot könnyen megtaláljuk, segítjük egymást. A munkabér és a különféle juttatások számomra és a családom számára is megnyugtató. Minden nap szeretettel jövök dolgozni és pluszt is szeretek vállalni, hiszen tudom, hogy megbecsülnek. A cég nekem egy pluszt adott a minden napi kihívások mellett és én ezért szeretek itt dolgozni.

    Benke Sándor (G14/G18 Central/WE áruátvevő)
    Benke Sándor (G14/G18 Central/WE áruátvevő)
  • Azért szeretek a WSZL-nél dolgozni, mert megfelelő munkabért és juttatásokat kapok a cégtől. Hosszas munkaéveim során most először alakult ki a legjobb csapat a műszakomba, szinte már egy család vagyunk. A vezetők odafigyelnek a dolgozók kérésére és segítséget nyújtanak minden problémában. Minden helyzetben a legtöbbet és a legjobbat nyújtják a dolgozóknak és ez nagyon szimpatikus a számomra. Nyugodt szível ajánlom a cégemet más munkavállalóknak is mert tudom, hogy a WSZL-nél mindenkinek van helye.

    Horváth Lajos (G14/G18 Central/WE targoncavezető)
    Horváth Lajos (G14/G18 Central/WE targoncavezető)
  • Mert egy dinamikus, fiatalos csapat részese lehetek, ahol családias a hangulat. Minden nap új kihívásokkal teli, ahol a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelve teljesítjük a vevő elvárásait, ami napi szinten újabb és újabb sikerélmény.

    Hancz Balázs László BoMo Műszakvezető
    Hancz Balázs László BoMo Műszakvezető
  • Minden nap tanul az ember valami újat, ami pozitív élményeket ad. A csapatban való munka saját fejlődésemet is szolgálja. A kommunikáció ( közvetlen vezető és beosztott között ) folyamatos.

    Török Fatime Kitti V8/BoMo Admin Teamkoordinátor
    Török Fatime Kitti V8/BoMo Admin Teamkoordinátor
  • A munkaköröm változatos, segítőkészek a vezetőim, kollegáim. Panaszommal bizalommal fordulhatok közvetlen feletteseimhez vagy épp a HR munkatársakhoz.

    Horváth Zoltánné (Teca) V8 sorkiszolgáló
    Horváth Zoltánné (Teca) V8 sorkiszolgáló
  • Gyakorlatilag az iskolapadból csöppentem ebbe a világba, amit azóta se bánok. A szakmai elvárások magasak, de ezzel a jó csapattal nem nehéz teljesíteni. A fejlődési lehetőségek adottak, csak ki kell használni.

    Hédl Éva V8 Műszakvezető
    Hédl Éva V8 Műszakvezető
  • Van szerződéses buszjárat, a munkába járást megkönnyíti. Jó a közösség a csarnokban. Szeretem a jelenlegi munkakörömet.

    Magyar Zsolt V8 sorkiszolgáló
    Magyar Zsolt V8 sorkiszolgáló
  • Azért szeretek a WSZL-nél dolgozni mert családias a légkör és mindig számíthatok a munkatársaimra. Változatosak a feladatok, amikből mindig tanulhatok valami újat és fejleszthetem képességeimet.Több jó barátom is itt dolgozik, akikkel a kinti életben is jól érezzük magunkat, és ez igaz a munkára is.

    Polgár Szilvia Smart-team adminisztrátor
    Polgár Szilvia Smart-team adminisztrátor
  • Azért szeretek a WSZL-nél dolgozni, mert egyik napom sem unalmas, mindig új kihívásokkal találkozom, minden nap tanulok valami újat. Nagyon jó kollégáim vannak, akikkel könnyű együtt dolgozni, nagyon sok barátomat a WSZL keretein belül ismertem meg. Bármilyen problémám esetén nyugodt szívvel tudok a feletteseimhez fordulni és tudom, hogy a legjobb tudásukhoz mérten segítenek benne.

    Molnár Zsófia (FTS koordinátor - R4TDI)
    Molnár Zsófia (FTS koordinátor - R4TDI)
  • 2012-től dolgozom a cégnél és ezalatt a röpke 9 év alatt folyamatosan fejleszthettem magamat, rengeteg lehetőségem volt előre lépni a cégnél és nem utolsó sorban rengeteg jó embert ismerhettem meg, melyek közül sokan a barátaimmá is váltak. Ezért szeretek a WSZL-nél dolgozni.

    Széles Krisztián (Műszakvezető - V6 TDI)
    Széles Krisztián (Műszakvezető - V6 TDI)

Kipróbálnád magad Magyarország első számú logisztikai szolgáltatójánál? Stabil munkahelyet keresel?

Tekintsd meg aktuális állásajánlatainkat, és ha valamelyik pozíció felkeltette érdeklődésed, akkor kattints a pozíció megnevezésére és küldd el pályázatodat az online jelentkezési felületen keresztül.

Amennyiben nemzetközi gépjárművezető állások érdekelnek, tekintse meg anyavállalatunk álláslehetőségeit a fényképre kattintva:

Generic filters
Szűrés állás típusok szerint
Egyéb pozíciók
Mérnök
Gépjárművezetői állások
B
C
CE
Irodai állások
Adminisztrátor
HR/SZEMÉLYÜGY
Raktári állások
Komissiózó
Raktári adminisztrátor
Raktári munkatárs
Targoncavezető
Szűrés helyszínek szerint
Biatorbágy
Bilk Logisztikai Központ
Budapest
Csengele
Ecser
Gyál
Győr
Hejőkürt
Herceghalom
Kecskemét
Székesfehérvár
Tiszaújváros
Veszprém

Miért a WSZL?

Ami igazán meghatározza a WSZL-t az az, hogy ügyfeleinknek a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtjuk minden nap. Ehhez elengedhetetlen egy összetartó csapat MERT:

  • Tisztában vagyunk vele, hogy miért dolgozunk. Tudjuk, hogy az ellátási láncban komoly szerepet töltünk be.
  • Hiszünk munkatársainkban és a fejlődésben. Lehetőséget és teret adunk ahhoz, hogy a maximumot hozzá ki magukból, ezért különböző tanfolyamokon vagy képzéseken vehetnek részt akár munkaidőn belül.
  • Nálunk fontos, hogy jól érezzék magukat a kollégáink, ezért a közösségi életre is nagy hangsúlyt fektetünk. Volt, hogy egyszerre ebéletünk 400-an, vagy egy átlagos hétköznap este bár kvíz keretein belül mértük össze a tudásunk. De megtöltöttünk már két mozitermet, hogy együtt kapcsolódjunk ki.
  • Tisztában vagyunk vele, hogy a bér nem minden ezért igyekszünk bővíteni a béren kívüli juttatásaink extra kényelmi elemekkel is.
    • dolgozói ajánló program
    • iskolakezdési támogatás
    • iskolakezdési extra szabadnap
    • babacsomag
    • nyugdíjas csomag
    • mikuláscsomag
    • gyereknap / családi nap
    • törzsgárda
    • dolgozói vásárlási kedvezmények

Stabil pénzügyi háttér

Extra juttatások

Jó hangulat, fiatalos csapat

Fejlódési lehetőség

Legkorszerűbb flotta