12 millió forint értékű, vakvezetőkutyáknak szóló adománnyal ünnepli 15 éves együttműködését a Purina és a WSZL.

A két cég – együttműködésük 15. évfordulója alkalmából – ezúttal vakvezetőkutyák számára biztosít támogatást. A Purina által felajánlott, Pro Plan kutyaeledelből és jutalomfalatból álló, 15 raklapnyi, összesen 12 millió forint értékű adományt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségéhez (MVGYOSZ) szállította ki a WSZL. Ez a mennyiség hosszú időre elegendő a kölyökkutyák táplálásához és a felnőtt kutyák fogápolásához.

Az MVGYOSZ csepeli Vakvezetőkutya-kiképző Központjában jelenleg 13 leendő vakvezetőkutya áll kiképzés alatt, és az önkéntes kölyöknevelők hathatós segítsége révén 15, legfeljebb tízhónapos növendék várja az oktatást. Egy kutya kiképzésének költsége mintegy 4,2 millió forint. Az MVGYOSZ a Magyarországon élő közel 82.000 látássérült ember számára nyújt az önálló életvitelüket megkönnyítő szolgáltatásokat, vakvezetőkutyákat pedig már több mint négy évtizede képez ki. A már aktívan dolgozó vakvezetőkutyák étkeztetésében az MVGYOSZ saját forrásainak bevonásával és célzott adománygyűjtő kampányok révén is segít, hogy a látássérült gazdákat ezzel is tehermentesítse.

„Nagyon örülök, hogy az állatotthonok támogatása mellett most a segítőkutyák képzését is támogatni tudjuk, hiszen ők olyan családtaggá válnak, akik nem csak szeretetet, társaságot, hanem nagyon fontos segítséget is nyújtanak leendő gazdájuknak. A képzésben résztvevő kölykök minőségi táplálása hozzájárul ahhoz, hogy ezt a segítséget minél hosszabban és egészségesebben tudják biztosítani az őket szerető gazdik számára” – mondta Hanzel Lajos, a Nestlé Purina magyarországi üzletágának vezetője.

A Purina 2022-ben összesen 179 tonna, azaz 1.600.000 adag, adománnyal segítette a magyarországi állatotthonokat és menhelyeket. Az éves teljes adomány becsült értéke 85 millió forint, melynek eljuttatását a WSZL biztosította az ország különböző pontjaira. A Purina és a WSZL együttműködésében új fejezet nyílt 2020-ban, amikor a WSZL csatlakozott a Nestlé Purina Kutyabarát irodák programhoz, és kutyabarát munkahely lett.

„A Purina mindig is az egyik legjelentősebb partnerünk volt a közös értékteremtésben, amelynek a mostani, bonyolult időkben még inkább felértékelődik a szerepe. Megtisztelő és komoly igazolás számunkra, hogy ilyen sokéves jubileumokat ünnepelhetünk ügyfeleinkkel, és fontosnak tartjuk, hogy ennek az örömét társadalmi szerepvállalásokban is kifejezzük, és segítséget nyújtsunk ott, ahol szükség lehet rá” – mondja Garamvölgyi Glória, a WSZL kereskedelmi igazgatója.

A Purina-ról:

A Nestlé Purina PetCare Europe-nál hisszük, hogy a társállatok és az emberek együtt teljesebb életet élnek, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megfelelő táplálással és gondozással segítsük a házi kedvencek hosszabb, boldogabb és egészségesebb életét. A Purina több mint 125 éve egyik meghatározó innovatív gyártója a tápláló és ízletes kutya- és macskaeledeleknek, amelyek a legszigorúbb minőségi és biztonsági szabványok és ajánlások szerint készülnek. A Purina portfóliója számos ismert és kedvelt állateledelből áll, köztük a FELIX, FRISKIES, Purina ONE, GOURMET és Purina PRO PLAN.

A Nestlé cégcsoport állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja, a büki Purina gyár 2023-ban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Európa egyik legnagyobb, jelenleg is közel 1400 főnek munkát adó állateledelgyárában idén egy újabb, közel 140 milliárd forintos óriásberuházás vette kezdetét.

A Nestlé Purina PetCare, a kisállattermékek világelső gyártója, a svájci székhelyű Nestlé S.A. része, amely a világ vezető ital- és élelmiszergyártója. További információ: www.purina.hu.

A WSZL-ről:

A WSZL Kft. a Waberer’s International Nyrt. belföldi logisztikai leányvállalata, amely mára a legnagyobb logisztikai szolgáltató céggé nőtte ki magát Magyarországon, és különösen megkerülhetetlen szereplő lett a hazai élelmiszeriparban. Az anyacéggel ellentétben a WSZL belföldi fuvarozási szolgáltatásai mellett komplex raktárlogisztikai megoldásokat nyújt partnereinek. A hazai piacon szolgáltatási portfóliójukat tekintve egyeduralkodónak számítanak. Közel 2000 raktári dolgozót és 1000 gépjárművezetőt foglalkoztatnak, több mint 800 saját fuvareszközön, raktárkapacitásukat tekintve pedig 240.000 négyzetméterrel rendelkeznek. Versenyelőnyüket az ügyféligényekre adott komplex megoldások jelentik, ugyanis a félkész termékek beszállításától a gyártástámogatáson át a kiszállításig, a termelésbe integrálódva szinte mindenre van megoldásuk, ugyanis nem iparágspecifikusan működnek. Olyan nagy multinacionális vállalatokat szolgálnak ki, mint a Magyar Telekom, az Unilever vagy a Media Markt.

Az MVGYOSZ-ről:

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) több mint százéves tapasztalatával képviseli és szolgálja a magyar látássérült embereket. A látássérült személyek érdekképviseletét ellátó országos ernyőszervezetként 21 tagegyesületet fog össze, emellett egyedülálló és hiánypótló szolgáltatásokkal támogatja a vak és gyengénlátó emberek mindennapi önállóságának biztosítását, oktatási és munkaerő-piaci integrációjukat és társadalmi részvételük során az egyenlő hozzáférés megvalósítását. Közhasznú szolgáltatásait a nagyjából 10.000 egyesületi tag mellett mintegy 82.000 fő magyar látássérült személy veheti igénybe. Az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központja 1978 óta működik.